A ház, amiben laktunk. Egy egyetemi zenetanár és egy zene-matek szakos középiskolai tanár tudott venni egy háromszintes házat egy szép, tiszta (mondjuk ott minden az) faluban, úszómedencével, szaunával…
…és bárral
10 évet késett, de végül megjött. Constantin.
A család: Balról a második a keresztmutterom, Corinna, tőle balra a férje, Jörg Martin, jobbra anyukája, Gerlinde, nagymamája… ööö… Oma, mégjobbrább valami hülyegyerek, alul pedig a kis Constantin.
Egy nehéz, hosszú, játszós nap délutánja. Én jobbanelfáradtam, mint a kölyök.
Kölyök a sapkámban.
Örömóda tanulása a fenenagy felső térben, amit mintha akusztikailag zenélésre találtak volna ki. Volt zongora is, arról nincs kép.
Gerlinde tésztaboltja, ahol az általa gyártott jóságokat árulja.
Oma sétálókocsija, benne egy kis csomag
Rhodt unter Rietburg, ahol laktunk. Csodás házak, csodás hangulat. Leélnék itt is pár évet.
Rietburg: Felvonó, ahonnan látszik a falu, ahol laktunk, és látszik, hogy a környéken minden talpalatnyi föld meg van művelve, és a szőlőtermelők a komcsi Tsz mintájára dolgoznak még mindig. Mert így éri meg mindenkinek.
Speyer: Roma származású emberek mindenhol, akik különböző vicces és középkorbeli ruhákban ijesztgetik a pénzes turistákat.
Speyer: Cégéreket tartó árboc a főutcán.
Speyer: Falfirka
Speyer: Főutca, a végén a Dómmal
Speyeri Technikai Múzeum: Hajó az oszlopokon
Tengeralatjáró kívül-belül: Nem túl tágas, nem túl kényelmes, de elég depresszív.
Orosz űrsikló raktere és egy kísérleti laboratórium-modul.
Boeing-747 óriási talpakon, megdöntve, jó magasan. Kívülről és kibelezve is.
Volt sok más repülő is, amibe be lehetett mászni, és csak úgy áradt belőlük a “halál szag”.
Régi autóabroncs, még tömör gumival. Kizárt a defekt.
Ha kitalálod mi ez, akkor kapsz… …egy dicséretet, hogy milyen okos vagy.
Ilyen kocsival fogok száguldozni a nyócker és a kilencker határában, ha egyszer végre befutott strici leszek.
Olasz légierő. Heh.
Neustadt: Gyönyörű házak, tisztaság, rendezettség. Itt is leélnék pár évet. Az egyetlen problémám, hogy egy óráig kerestem valami német prolikonyhát, de csak spanyol, olasz és török éttermek voltak, szóval inkább bedobtam egy Dönert, ami a török Gyros. A harmadik kép valami legendához kapcsolódik, a lényeg, hogy mindenféle hülyén összerakott megálmodott állatok vannak rajta, amik nekem tetszettek.
Sokemeletes fogadó. Nagyon tetszik.
Wieseburg, vagy valami hasonló kiejtésű falu, Franciaország. Egykor a németekhez tartozott ez a falu, ami azért látszik is a sok öreg házon. De gyönyörű ez is. Körülbelül ennyiben össze lehet foglalni tömören a kintlétemet. Szép volt, jó volt, elég volt, és ki akarom pihenni magam már egy hónapja.
Jani bácsi nagy büszkén kifüggeszti a kapujára az alábbi táblát: “Aki a bort, a nőt, a dalt nem szereti, az életet nem érdemli!”. Másnap a tábla alá, a kapura krétára valaki ráírta: “Innád te az én boromat, élnél te az én feleségemmel, tanulnád a dalt az én anyósomtól, nem írnál ilyet a falra, te marha!”
Na mégegy:
Jancsi (Jani bácsi fiatalabban?) és Juliska elindulnak a városba. Hosszú az út, épp egy hatalmas szénaboglyához érnek, amikor rájuk esteledik. Jancsinak is van egy pokróca, Juliskának is van egy pokróca, szállásért csak nem fizetnek, gondolják, a szénaboglya tövénél az egyik pokrócra ráfekszenek, másikkal takaróznak, így éjszakáznak. Fiatalok lévén bűnbe estek az éjjel. Másnap betérnek a város templomába, ahol Jancsi meggyónja bűnét. A pap így szólt: “Imádkozz 10 miatyánkot, 10 üdvözlégyet, és dobj 20 Forintot a Szent Antal perselyébe.” Jancsi imádkozik 20 miatyánkot, 20 üdvözlégyet, és bedob Szent Antal perselyébe 40 forintot. Kifelé a kapunál találkozik Juliskával. Elmondja mit mondott a pap, és hogy mit csinált ő maga.
- Ezt miért csináltad Jancsi, megőrültél?
- Visszafelé is csak útba esik az a szénaboglya!
Most viszont megyek összeesni és házialkohol-általi halálnak halálával halni, hallod, hal?. (Ejha, penta figura etimologica!)
Van pár olyan előadó és együttes, ami nagyon be tudja lopni magát a szívembe, és olyankor elkap a szorgalmaskodhatnék, hogy megszerezzek tőle minden albumot, maxit, demot, ritkaságot, videót.
Mostani nagy rajongásom PJ Harvey felé irányul, albumok, maxik letudva, együttműködéseinek eredménye is már része a terebélyes zenegyűjteményemnek.
Az egyetlen gond PJ Harvey-val, hogy nem nagyon ismert a munkássága, és ritkanehéz becserkészni a netről a munkáit. A zenék még so-so simán lejöttek, még pár Live Bootleg hiányzik a gyűjteményből, de a videókkal most nagy gonban vagyok. Torrentről csak pár rossz minőségű Live cuccot, és az ismertebb videóklipjeit tudtam letölteni, pedig láttam feltöltve teljes hivatalos videográfiát, és ritka felvételeket is, csak azokat meg senki nem seedelte. Remek.
Szóval most feltúrom az összes lehetséges warezfórumot, és addig keresek, míg meg nem találom az összes videót, amiről tudok. Csináltam egy listát is, hogy könnyebb legyen a munkám, és hogy az esetleg idekeveredők, ha tudnak, akkor segítsenek… Bár akkor meg terjesztenem kéne a blogomat, amit nem szeretnék (miért is írok ide néha-néha? csak mert egy őrült lány tanácsára hallgattam? fene.).
Szóval a lista:
Hivatalos videóklippek:
Dress
50 Ft Queenie
Man Size
Down by The Water
C’mon Billy
That Was My Veil
Is That All There is
The Wind
A Perfect Day Elise
Good Fortune
A Place Called Home
This is Love
The Letter
Who the Fuck
You Come Through
Shame
The Desperate Kingdom Of Love
When Under Ether
The Piano
Együttműködések:
Ballad of Soldiers Wife
Henry Lee
Broken Homes
Crawl Home
Koncertek:
BBC4 Session, St Lukes Chusrch, 2004
Live Belfort, France, 2004
Benicassim Festival, 2001
On Tour: Please Leave Quietly, 2006
Black sessions, 1998
Egyéb:
Live on Jools, Holland, 2001
Live from The Basement, 2007
Live at KCRW, 2007
PJ Harvey & John Parish, Live at KCRW, 2009
Pj Harvey On Tour Extra, 2006
Live at MTV Europe, 1998
Silence, Live at Jools, 2007
Desert Session (PJH & Josh Homme), Live at Jools, 2003
Working For The Man, Live at Whiteroom
PJH and John Parish, Black Hearted Love, Live Abbey Road, 2003
PJH and John Parish, Black Hearted Love, Jay Leno Show, 2009
Dress Live
PJ Harvey and Nick Cave and The Bad Seeds – Henry Lee, Live at White Room
A vastag zöldek megvannak. A többi nincs, és a lista csak bővülni fog.
Tipikus. Irodalomtanulás közben elgondolkoztam a recipriverexkluzivitás fogalmán. Nem tudom, hogy valós fogalomról van-e szó, minden esetre érdekes.
A szót egy szokásos “kiszivárogtak az érettségi tételek” viccben olvastam, ahol le is írták a szó jelentését:
Alkosson hiperkomlex számokból konkáv halmazt,
amely a recipriverexkluzív (önmagán kívül bármely más
számmal egyenlő) számok halmazának részhalmaza. Ábrázolja 4
vagy 5 dimenziós koordináta-rendszerben. Kösse össze a
pontokat úgy, hogy a kialakuló geometriai alakzat a
szögfelezőivel együtt Tapsi Hapsi képét adja ki.
Nagyon bennemragadt ez a szó és a jelentése, szóval elkezdtem agyalni rajta.
Szóval a recipriverexkluzivitás az, amikor valami önmagán kívül bármi mással egyenlő. Számokból túl sok ilyet nem ismerek, de ha jobban belegondolok, emberekből annál többet. Ha körülnézek, a világ tele van véleményribancokkal és talpnyaló kutyákkal. Lehet, hogy csak poénnak indult a kifejezés (a google tanulsága alapján valószínűleg igen), de remek pszihológiai és mikroszociológiai (már ha van ilyen) kifejezés lehetne.
[ÁPDÉT 10.09.01]: Link a megfejtéshez, hogy mi hogyan miért és hogy.
Hosszabb szünet után megint Stratovarius fordítás, ez is csak azért, mert valami belső kényszer folytán valamit postolni akartam a blogra, de velem meg nem történik semmi érdekes.
Szóval, fekete gyémánt. Visions album, 1997, Zene: Timo Tolkki, Szöveg: Timo Kotipelto. Egyik legnagyobb kedvencem, a szöveg és a zene, kiváltképp a szólók első osztályúak. Indzsój:
Fekete gyémánt
Megint látom, ahogy ott állsz és nézel
Nézésed, azok a szemek nyíltan kínoznak
Közel hívnak hozzád
Nem segíthetek magamon
A vonzás a levegőben van
Próbálok küzdeni ezzel az erős érzéssel
De nincs esély menekülni
Ebből a kísértésből
Mint ha ismertelek volna azelőtt
Ismétlem az üres szavakat
De valami többre vágyok
Tudom
Nem maradhatok melletted
örökké
De tudom
Nem fogom elfelejteni szépséged
Fekete gyémántom
Tudom
Nem maradhatok melletted
örökké
De tudom
Nem fogom elfelejteni szépséged
Fekete gyémántom
Megtörtént, aminek meg kellett történnie, a napnak, ami piros betűs lesz az életemben, a koncert, ami után az emberfia még egy “hűűűűű”-t se tud kinyőgni a száján.
Megint eljött Magyarországra a Stratovarius legénysége, és bebizonyította, hogy Tolkki után is van élet. De még milyen…
Sztiffel a kapunyitás előtt fél órával értünk a Petőfi csarnok elé, a sor bőven benyúlt a parkba, de egy kis határozatlan tesze-tosza csúszkálódással belevegyültünk a sor első tizedébe. Ennek hála kapunyitás és a kötelező tapperolás után sikerült úgy berohannom a terembe, hogy egyből ráakaszkodjak a kordonra, és a két kedvenc tagunk (Jens Johansson – billentyűk, Lauri Porra – basszusgitár) előtt az első sorból tombolhassuk végig az egész koncertet.
Nem sokat hagytak minket unatkozni, viszonylag hamar elkezdtek játszani az előzenekarok. Az első banda a Winter’s Verge volt, akik egy power-klisé-metál banda, de nem nyomták rosszul. A számok címe, hangzása és szerkezete tényleg nagyon-nagyon europower klisé volt, de igazából nagyon jól nyomták, az énekesük elég jól tudott énekelni és hangulatot csinálni. A következő együttes a Tracedawn volt. Rajtuk azért sokat mosolyogtam. Pár glam-rocker kispöcs valami death-metalt akart játszani, dehát… izé… pedig nagyon hypeolták őket. Én maradtam a mosolygásnál.
Aztán egy kábé 15 perces technikushumorral töltött beállás után elkezdődik a fő attrakció első száma, a Destiny. Előszőr csak a női hangot lehet hallani, majd egy kis playbackmetál és berobban az 5 isten. Már az első szám is megéri az egész jegyárat. Koncert hangzása meglehetősen jó, rendesen megszólal a dob, a basszus, a szintetizátor se kerül háttérbe, kicsit a gitárra adhattak volna még egy kis kakaót, de így is élvezhető.
A Destiny után rögtön belecsapnak a Hunting High and Low-ba, és az egész csarnok énekli az együttessel a szöveget, hát még én, akinek ugyan kicsit be van gyulladva a torka, de a tüdőmet is kiordítottam a koncert alatt. Érzem is a hatását, de még így is azt mondom, hogy megérte. A (z igazi, nem a Dragonfags féle géppel gyorsított) sprintmetálos Speed of Light után végre eljátszanak egy új számot is a Deep Unknown képében. Albumon se egy gyenge szám, de élőben mégjobban átjön az egész újstrato-hangulat. Nincs szó azokra az érzésekre, amik átjárták a testem-lelkem. Phoenix, Kiss of Judas, utána egy Johansson-féle szerzemény, a Winter Skies. Kicsit kibővítve, és nagyon hangulatosan eljátszva. Utána csak a gitáros Matias Kupiainen és a basszeros Lauri Porra marad egy kis gitárcsatára meg egy kis külön-külön szólózásra. Talán a koncert alatt most előszőr kerül előtérbe az új gitáros. Lehet, még szoknia kell a pályát, de szégyenkeznie azt nincs miért. 3-4 percben bemutatja, hogy méltó utódja Tolkki mesternek. A szólózások után megint egy új szám, Forever is Today, ez se veszített semmit a hangulatából az albumhoz képest. Szerencsére. Ezután visszatérnek a slágereskedéshez, A Million Light Years Away és Eagleheart. Az AMLYA alatt a hideg cikáz a hátamon a szintit fülelve, egyszerűen annyira eltalált dallamot játszik, és olyan (igazából nagyon egyszerű Square+LFO) hangszínen, hogy megint nem találok szavakat rá. Az ilyen pillanatokért érdemes koncertre menni. Az Eagleheartban egy kis variáció történt, az intro szólóját a gitár már játsza, a szinti csak szőnyegez, és csak az uniszónónál szólózik. A régebbi egy kicsit jobban tetszett, zúzósabb volt, de így sincs hiányérzetem, az együtténeklés hatalmas hangulatot adott ennek a számnak is.
A banda leslattyog a színpadról, mi meg skandálunk, kiabálunk. Sajnos csak össze-vissza mindent, nincs egy erős szólam, amit lehetne követni, de megesik rajtunk a banda szíve és visszajön a színpadra. Legalábbis egyelőre hárman: a gitáros, az énekes és a szintis. Pályafutásuk talán legszebb balladáját adják elő, a Forevert. Itt is hatalmas együtténeklés, a számhoz illő hangulat, isteni. Bejön lassan a vén róka Jörg Michael, a dobos is, és az örök vigyori hippi, Porra is. Kotipelto elmondja, hogy a következő dalt a mostani felállás előszőr játsza el, kíváncsi vagyok. És felcsendül az S.O.S. című régi slágerük. A női kórus dallamát, mi, vagyis a közönség énekeljük, úgy-ahogy elégségesen. Mondanom se kell, hogy ez is hibátlan koncertszám. Utolsó szám, személyes kedvencem, a Black Diamond. Ez az a szám, amivel a klasszikus strato befutott. Zúzda, a szólópárbajnál Kotipelto lejött a fényképészárokba pacsit adni (nekem is sikerült egyet kapnom, yeah), és sajnos vége a szetnek. Dobverődobálás, integetés, Porra is lejön pacsit osztogatni, de sajnos minket pont kikerül, pedig ordítottam felé… Pedig koncert közben jópárszor becélzott a basszusgitárja nyakával, látván, hogy milyen lelkes vagyok. De pacsizni luxus. Sebaj, majd legközelebb. A koncert végén megtanítanak minket finnül elszámolni négyig. Jörgi cinkel minket, hogy milyen halkak vagyunk, Kotipelto megfenyeget minket, hogy ha nem számolunk hangosabban, Jens még egy WC-t fel fog robbantani. Össze is kapjuk magunkat és tiszta erőből üvöltünk. És tényleg vége. Az öt isten elhagyja a színpadot, végleg.
A koncert után Sztiffel megállapítottuk, hogy a Dream Theater koncertet fél kézzel is elpicsázta a Strato, pedig a Dream Theater kicsit többszínű zenét játszik. Lehet, nem kellett volna nekik annyi üresjáratot nyomatni, vagy nekünk kellett volna ismerni kívülről-belülről az összes számukat. Nem baj, az is bőven megérte a pénzét, ott se tudtam megszólalni az ámulattól. Bármelyik együttes jön is legközelebb, én tudom, hogy mennem kell.
Megint Strato fordítás, ezúttal a legújabb, 2009-es, “Polaris” című albumukról. A zene emlékeztet a “Forever” című számukra, de ennek ellenére nagyon tetszik nekem. A szöveg meg mégjobban, pedig nem vagyok az az ultraromantikus fajta. Ráadásul könnyű lefordítani is.
Zene és szöveg: Lauri Porra
Indzsój:
Amikor a hegyek leomlanak
Mintha csak tegnap lett volna
Amikor elhagytál és én maradtam
Egy meleg, naposütéses nap volt
De a szívem nehéz volt, mint egy kő
Soha nem mondtad, hova mentél
Sohatöbbé nem próbáltam megkérdezni
Most már tudom, az életben csak egy lehetőség van
És jobb azt kihasználni
Amikor a hegyek leomlanak
És az óceánok áradnak
Én még mindig kereslek
Csak azt akarom elmondani
Még mindig szeretlek
Végül megtaláltalak
Sajnos három nyárral később jöttem
Most a sírodnál ülök
És ezt a dalt éneklem neked
Amikor a hegyek leomlanak
És az óceánok áradnak
Én még mindig kereslek
Csak azt akarom elmondani
Még mindig szeretlek
Egy utolsó dolgot el kell mondanom
Még mindig szeretlek
Két hét után megint folytatom a Stratovarius szövegek, és ezzel együtt az Infinite album fordítását. A zene jó, a szöveggel sokat szenvedtem, és még mindig nem tudom, hogy egy-két sorban milyen értelmet kéne látnom, de lefordítottam. Lefordítottuk. Sztiffnek köszönöm a segítséget. Megint.
Zene és szöveg: Jens Johansson
A Világ dicsősége
A nap a fájdalmon nyugszik
Az emberek fáznak az esőben
A Föld forog a sírjában
Imádkozok a fényhez az égen
Hogy tegyen egésszé, hogy elmondja miért
Nem vehetnek rá, hogy bátor legyek
És vártam és hezitáltam
És akkor láttam leesni a függönyt:
A mindenek csodáját
Vak volt a szívem, de most már látom
Ismerem az erejét és dicsőségét a világnak
Levegőt vettem és most szabad vagyok
Érzem a világ dicsőségét
A démonok néha megtalálják az utat
Semmi sincs, ami sakkban tartja őket
De az elmém erejéért
Hosszú az út a paradicsomba
Félúton rossz felé haladok
Az összes fájdalmat hátrahagyom
A mindenek csodája
Vak volt a szívem, de most már látom
Ismerem az erejét a világ dicsőségének
Levegőt vettem és most szabad vagyok
Érzem a világ dicsőségét
